Minden, ami burkolás

Minden, ami burkolás

Murexin szakmai napon jártunk

2024. április 19. - burkoló24

Ahogyan az a legtöbb szakmára igaz, a gyártók folyamatos fejlesztéssel igyekeznek mind jobb, gyorsabb, vagy erősebb anyagokat a piacra dobni, amik mellett a környezetvédelem jegyében készült zéró és egyéb újabb termékek is megjelennek. Nekünk burkolóknak is lépést kell tartani a fejlődéssel, hiszen a megannyi anyag között ismeretek hiányában nehéz eligazodni.

Igyekszünk figyelni az újdonságokat, valamint a különböző gyártók ajánlott termékeit és lehetőség szerint szeretjük azokat élesben is megfigyelni és nem a megrendelőnél találkozni vele elsőre. Ugye minden anyag más és más, jobb barátságot kötni mindegyikkel egyesével. 

murexin_workshop.jpg

A Murexin workshopján jártunk, ahol a bemutatókon megismerkedtünk a beton varrásához használt anyagukkal, több aljzatkiegyenlítőjükkel, amelyek közül egyébként már van amit Magyarországon gyártanak, ezek amúgy a nevükben H jelölést kaptak. Ki nem maradhatott volna az epoxi fuga, de volt szerencsére a már jól ismert cementes fugázó is, amelyet mi is nagyon szeretünk a hétköznapokban. Előkerült az S2-es ragasztó is, amit nem bánok ugyan csak legyen aki megfizeti. Ez talán most nem az az időszak, legalábbis nekünk itt Zuglóban.

A kőszőnyegek viszont annyira megtetszettek az asszonynak, hogy fel is kellett venni a szolgáltatások közé. Nem csak burkolni szeretné, de már az itthoni folyosóra is tervezgeti. Na kiderül, hogy már megint pénzt költeni mentünk el, ez van amikor kimozdul az ember. 

Ezek az alkalmak a tapasztalatok megosztására is igen jók, így a nap során nem csak a bemutatott anyagokkal barátkozhattunk meg, de sok hasznos tapasztalatot és tippet is meghallgattunk. Mindig igaz lesz, hogy aki kimarad az lemarad! 

A laminált padló lerakásának nehézségei

A laminált padló nagyon népszerű, hiszen olcsó és gyorsan tisztán kivitelezhető. Ár-érték arányban is az egyik legjobb megoldás lehet. Lerakása némi kézügyességgel és pár szerszámmal házilag is kivitelezhető, lerakási útmutatónkat itt találja.

Azonban a laminált padló fektetésének is vannak kritikus pontjai, amelyekre nagyon kell figyelni.

Múlt héten egy viszonylag nagyobb 40nm plusz egybefüggő felületet kellett leraknom, ami nem nagyszobából, hanem a lakáson végig futó tagolt területekből és kisszobákból állt. Ez azt eredményezte, hogy a lapok kiosztásánál összesen 12 falrésznél kellett rendben illeszkednie a soroknak, azaz 12 falrésznél kellett úgy kijönnie, hogy ne maradjon túl keskeny csík a szélére. 

Azon kívül, hogy mértem és mértem nagy nehezen megtaláltam mekkora szélességű sorral kell kezdenem, hogy mindenhol jól kiadja, viszont nem vettem észre egy szemmel nem látható, de valójában ferde falat. Teljesen jogos, hogy a falakat is mindet ellenőriznem kellett volna. Hosszú évek tapasztalatával belefutottam én is és bonthattam vissza egy kisszobát, hogy új kiosztással kezdjek, mert a ferde fal azt eredményezte, hogy annak a helyiségnek a végére már akkorát nyílt a falnál a diletációs hézag, hogy arra a szegélyléc már nem takart volna rá. Tehát egy szobánál egyszerű mérést követően könnyű dolgunk van, de egy 7 helyiségen át cikkcakkban futó padló azért tartogat meglepetéseket, így a legfontosabb művelet a tervezés, mérés, a lapok kiosztása a burkolást megelőzően.

Persze csak az nem hibázik aki nem dolgozik és szerencsénkre a laminált padlót könnyen és gyorsan visszaszedhetjük, hogy elölről kezdhessük. 

Ilyen tagolt terek esetében lehet még belefutni abba, hogy a folyosók mindenfelé futnak és ha nem jó helyen kezdünk, mondjuk egy köztes szobában, ami nagyon csalogatott minket az elején, akkor visszafelé rakhatjuk a laminált padlót egyes helyeken. Néha ez elkerülhetetlen, például U alakú területeken. vagy folyosóról szobába történő bevitel során. Visszafelé illeszteni egyrészt nem szerencsés, másrészt sok anyag esetében, elsősorban a vastagabb merevebb anyagokkal igen macerás tud lenni, hiszen a csapos felét kell a korábbi sor alá beillesztenünk a megfelelő szögben, ráadásul rendszerint csak egész sorokban tudjuk meglépni, mert laponként nagyon sok idő megy el, amíg próbáljuk a belső sarkokat bepattintani küzdve az elemekkel, amik természet szerűen nem engedik már a lerakott sorokat megemelni. Vigyázni kell, hogy ne sérüljenek a csatlakozások, amik hosszabb távú következményei több problémát is felvetnek. Szóval macerásabb és időigényes, a káromkodások lakáson belül tartásához érdemes a műveletet megelőzően becsukni az ablakokat is.

Aztán ott vannak az ajtókeretek.

A modern mai ajtókeretek többnyire nincsenek összeköttetésben a küszöbbel, így nem feltétlen szükséges körbeszabnunk és még szebb végeredményt érhetünk el így annak aljából történő levágásával, hogy a laminált padló aláférjen. Ehhez legegyszerűbben egy multigépet használhatunk merülő fa fűrészfejjel. Igen ez mind szép és jó, hogy berakjuk a laminált padlót az ajtókeret alá, de azt tudjuk, hogy a laminált padlót összeillesztésük során bizonyos szögben helyezzük rá az előző sorra, hogy bele tudjuk pattintani azt. Ez a szög az ajtókeret alatt nullára redukálódik, így próbálhatjuk gumikalapács és behúzófa segítségével a helyére édesgetni, de kevés sikerrel fogunk járni. Néhány esetben be lehet ugyan tuszkolni, de vannak azok az állások, ahol szükséges levágni a korábbi sor csapjának felálló peremét a kritikus részen és ragasztóval pótolni a csatlakozást, majd nem sokat várva síkban felütni rá az ajtókeret alá tuszkolt ellendarabot. Itt egy tipp is ilyen esetekre, amikor erősebben kell ütnünk a laminált padló lapot. A beütőfa hiába kialakított peremes, erős ütések hatására a legnagyobb igyekezet ellenére is roncsolhatja a lap szélét, felületét. Ilyen esetekben tegyünk a beütni kívánt lap mellé egy hulladék vágott kis darab lapot, rendesen illesszük rá és annak a végét üssük a beütővel, így legfeljebb csak a kis hulladék darabunk széle sérülhet.

laminalt-parketta-szabas-min.webp

Azért ejtsünk pár szót az alátétekről is.

A laminált padlót mindenféle alátétre helyezzük, ezeknek fajtáira most nem térek ki, de ne öljük meg a végeredményt már az elején. Válasszunk minőségi alátétet, mind a komfortot, mind pedig a hangszigetelést is az fogja biztosítani hiába nem látszik. Dolgozunk olyanokkal, amik lehellet vékonyak és már attól felszakadnak, hogy térdelve rá teszed a cipőd orrát. Azon kívül, hogy a burkolót / saját kivitelezés során magadat az őrületbe kergeted biztosak lehetünk abban is, hogy az elkészült padló komfortja alulmúlja majd a várakozásokat jelentéktelen árkülönbség miatt.

laminalt_padlo_alatet.webp

Majd elfelejtettem a sorok nyílását!

Többször is hangsúlyoztuk már, hogy az első sorok lerakása kritikus a haladás és a szép végeredmény érdekében. Ha az első sorok valahol nyílnak, akkor újra kell rakni és korrigálni, játszani az ékekkel a falnál. Ha nem korrigáljuk, úgy a nyílás egyre nagyobb és korrigálhatatlan lesz ahogy haladunk a sorokkal. Ugyanerre hatványozottan kell figyelni helyiségekből kijövet, bemenet. Több sorral haladjunk ilyen helyeken is, például ha egy szobából kihozzuk a sort egy folyosóra, vagy éppen a folyosóról kell beérkeznünk a szobába, ne adj isten az ajtó is a szoba közepénél helyezkedik el, ahol két irányba is kell majd haladnunk. Ekkor ne egy sort hozzunk ki és arról induljunk az egyik irányba, mert észre se vesszük majd, hogy a másik irányba majd nyílni fog a lap, ellehetetlenítve a haladást és szedhetjük majd vissza az egész részt. Nincs az a beütőfa, ami segíthet ilyenkor. Szóval ilyen esetben jöjjünk ki minden lehetséges sorral, ideális esetben három sorral és figyeljük, hogy szépen fusson és ne nyíljon sehol. Csak ezt követően induljunk valamely irányba és többször is ellenőrizzük vissza. Akár mindkét irányba elindulhatunk gyakori ellenőrzésekkel, így garantáltan szépen fog majd futni mindenfelé és hatékonyan haladhatunk.

Összegzés

A laminált padló fektetését saját magunk is elvégezhetjük ugyan, de nem minden esetben lesz egyszerű dolgunk. Ha tehetjük a telepítést bízzuk szakemberre, hiszen gyorsabb és biztosabb végeredményt kapunk és a laminált padló fektetése nem is jár magas költségekkel. Ellenben a munkára még garanciát is kapunk.

További érdekességeket olvashat a laminált padló választásával kapcsolatban ebben a bejegyzésünkben, de ha valódi fa és laminált padló választása között őrlődik, akkor erre is készítettünk összehasonlító cikket

laminalt-parketta-burkolas-folyoso-szoba-min.webp

Retró hangulatú koptatott dekorfal készítése stencillel

Ez egy személyesebb bejegyzés lesz és nem is kifejezetten burkolás, de dekorfalak készítésével is foglalkozunk, így ez is közel áll hozzánk.

Mindig is nagyon tetszettek az antikolt, koptatott mintázatú stencilezett dekorfalak, de csak nem akart senki rendelni egy ilyet, hogy elszöszölhessek vele, így gondoltam egyet és a lépcsőházunkban készítettem el. Erről a munkáról és kivitelezéséről írnék pár szót, mert én nagyon szerettem.

Sajnos a fal is romos állapotban volt, így egyébként is ráfért a felújítás. A munka lépései az alábbiak voltak.

  • A korábbi rétegeket gyémánt csiszoló és falcsiszoló gép segítségével vakolatig lecsiszoltam, majd visszavakoltam és gletteltem, hogy egy szép felületet kapjak.
  • Nem írom le külön, de minden réteg közben alapoztam persze a felületet, így egyrészt megszabadítottam az esetlegesen rajta maradt portól, másrészt egyenletes szívóhatást, ezáltal egyenletes végeredményt kaptam.
  • Előkerült a dekorglett és vékonyan felvittem a felületre egy egyszerű glettvassal. 
  • Műfű mintázó dekor szerszámmal még a friss dekorglett felületén megalapoztam a későbbi kreált falhibákat, ahol a mintázatom már régies/lebomlott lesz. Ezt reprodukálhattam volna akár egy összegyűrt csemperagasztós zsákkal is, vagy bármi mással, de a dekorozás miatt amúgy is volt mintázóm. 
  • A felmintázott felületet némi száradást (nem teljes száradás) követően besimítottam glettvassal, így a felület egy része a terveknek megfelelően lukacsos, töredezett hatású lett. 
  • Miután ez megszáradt előkerült a stencil, ide gondos válogatást követően egy egybefüggő damaszk mintát választottam, ami kellően régi stílusú. Hiszen a kész felületet régi kopott fal hatásúnak gondoltam el.
  • A stencilt festő szalaggal rögzítve kezdtem meg a munkát szintén dekorglett használatával, hogy a falsíkból kiálló 3D-s mintázatot idézzek elő. Szerencsére átlátok a stencilen, így kivehető volt a töredezett hatású alapom kerülgetése miközben felvittem a stencilre a glettet. 
  • Ezt folytattam a teljes felületen a stencilt átragasztgatva, gondosan követve az egybefüggő mintázatot és kerülgetve a koptatott falrészeket. Nem volt egy gyors munka, aprólékosan elszöszölgettem vele. 
  • Az így elkészült még natúr struktúrált felületet elnézve keveseltem a kopott, sérült falrészeket az összképben, így további kopott részeket készítettem egy kaparó segítségével, amíg el nem nyerte tetszésemet.
  • A végső simítást, a felület festését szivacsokkal és vízzel készítettem. Mivel antikolt régi hatást szerettem volna elérni, így a festéket vékonyan szivaccsal meghúzva csak a kiálló felületen és egy másik tiszta vizes szivaccsal azonnal elmosva, finoman óvatosan alakítottam ki a képet. Egy öreg fal hatásának elérése végett változtattam az árnyalat intenzitását is, hogy néhol tisztább, néhol koszosabb; kopottabb hatást érjek el.

dekorfal.webp

A végeredményt én nagyon szeretem, igazi régi romos fal képét kaptam, pont ahogyan elképzeltem. 

Persze nem mindenki szereti az ilyen régies megjelenést, további faldekorációs ötletekkel ismerkedhetünk 10 Kreatív Ötlet a Faldekorációhoz cikkünkben, ahol modernebb és más stílusú megoldásokat találunk. 

 

Új trendek és technológiák felfedezése

9. Országos Építőipari Szakember Találkozó

A közelmúltban lehetőség nyílt csapatunknak a 9. országos építőipari szakember találkozón való részvételre, ahol elmélyültünk az építőipar, azon belül is a burkolók világát formáló legújabb trendekben és technológiákban.

Az esemény az innováció, a tudásmegosztás és a hálózatépítés olvasztótégelye volt, felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújtva számunkra, amelyek kétségtelenül alakítják projektjeink megközelítését a jövőben. 

A rendezvény egyik legizgalmasabb része az építőipar feltörekvő trendjeinek megismerése volt. A fenntartható építési gyakorlatoktól a projektmenedzsmentet forradalmasító intelligens technológiákig valóban inspiráltak bennünket az előttünk álló lehetőségek. Az előadások és megbeszélések felnyitották a szemünket a kihívások megközelítésének új módjaira, valamint a burkolói területünkön a növekedés és előrelépés lehetőségeinek megragadására.

Az új trendek feltárása mellett lehetőségünk nyílt gyakorlati tapasztalatokat szerezni a legmodernebb technológiákkal kapcsolatban, amelyek alakítják a burkolás világát. Első kézből láthattuk, hogy az újabb eszközök hogyan racionalizálják a folyamatokat, javítják a hatékonyságot és növelik a biztonságot az építkezéseken. 

A rendezvényen azonban nem minden szólt az üzletről és a munkáról – rengeteg izgalom és szórakozás is váratott magára. Egy izgalmas építőversenyen is részt lehetett venni, amely próbára tette a képességeket és kreativitásra késztetett. Nyomozni lehetett a TikTok-os játékon, de ne feledkezzünk meg az extrém bringás show-ról sem, amely merész mutatványokkal és sokkoló trükkökkel nyűgözte le a közönséget.

Emlékeztető volt, hogy az innováció és a kreativitás kéz a kézben járnak iparágunkban.

Összességében az építőipari szakember találkozón szerzett tapasztalatokkal inspiráltan, tájékozottan és energikusan távoztunk, hogy vállaljuk a kihívásokat és alkalmazzuk a hatékonyság növelő megoldásokat leendő burkolási, festési munkáink során.

 

A 7 leggyakoribb burkolási hiba

A burkolás egy összetett folyamat, amely során számos döntést kell meghoznunk.

A megfelelő burkolóanyag kiválasztása, a megfelelő ragasztó és fugázó kiválasztása, a helyes aljzat előkészítése mind fontos lépések a burkolási folyamat során. Azonban sajnos gyakran előfordul, hogy a burkolási munkálatok során hibák csúsznak be, amelyek jelentősen ronthatják a végeredmény minőségét.

1. Az egyik leggyakoribb hiba, amelyet tapasztalhatunk, az egyenetlen aljzat, falazat előkészítése.

Ha az aljzat/fal nem megfelelően van előkészítve, akkor a burkolóanyag nem lesz megfelelően rögzítve, ami repedéseket és töréseket okozhat. Emellett az is fontos, hogy az aljzat/fal megfelelően sima legyen, mert ha nem, akkor a burkolóanyag nem fog egyenletesen elhelyezkedni, és esztétikai hibákat okozhat.

2. A másik gyakori hiba, amit tapasztalhatunk, az a helytelen ragasztó használata.

Ha nem megfelelő ragasztóval dolgozunk, akkor a burkolóanyag nem fog megfelelően tapadni, ami szintén repedéseket és töréseket eredményezhet. Ezenkívül fontos, hogy a ragasztót a gyártó által ajánlott módon használjuk és figyeljünk a keverési arányokra is, mert ha nem, akkor a ragasztó nem fog megfelelően működni.

A burkolóanyagok elhelyezése során is számos hiba léphet fel.

3. Például ha nem megfelelően méretre vágjuk a burkolólapokat, akkor a végeredmény egyenetlen lesz, és a fugák sem fognak megfelelően illeszkedni.

4. A burkolóanyagok helytelen elhelyezése is problémákat okozhat, mivel ha nem egyenesen vannak elhelyezve, akkor az egész burkolat egyenetlenné válik. Ha pedig nem használunk szintező ékeket, akkor a burkolat fogas lehet.

5. Ezenkívül fontos, hogy a burkolóanyagokat megfelelően fugázzuk, mert ha túl kevés fugázóanyagot használunk, akkor a fugák idővel megrepedhetnek, és szennyeződések is bekerülhetnek közéjük.

6. Végül, de nem utolsósorban, fontos a burkolási munkák megfelelő szellőztetése és száradási ideje is.

Ha nem hagyjuk megfelelően száradni a ragasztót és a fugázóanyagot, akkor azok nem fognak megfelelően megkötődni, és a burkolat könnyen megsérülhet.

7. Vízszigetelés 

Fürdőszobákban kiemelten fontos a megfelelő vízszigetelés kialakítása, aminek hiányában tetemes kockázatot vállalunk. 

Összességében elmondható, hogy a leggyakoribb burkolási hibák általában a helytelen aljzat előkészítés, a hibás ragasztó használat, a nem megfelelő vízszigetelés, a burkolóanyagok szakszerűtlen elhelyezése, szintezése és a fugázás, valamint a száradási idő elhanyagolásának következményei.

Ezért fontos, hogy ismerjük az építőipari szereplők kulcsfiguráit és a burkolási munkálatokat szakszerűen végeztessük el, azaz keressünk burkoló szakembert és ne az egyébként más szakipari végzettséggel rendelkező munkással burkoltassunk, mert nem lesz olyan az eredmény!

Bízza profira és legyen öröme a felújításban!

Burkolás fényebességgel

Burkolás, felújítás turbó fokozatban

Felújítások során ismerős helyzet az anyagszáradások végetti várakozás. Gyakran napokat kell várnunk a munkafolyamatok között, hiszen nem folytatható a munka, amíg a korábbi réteg nem száradt ki megfelelően, ezáltal a burkolás is elhúzódik.

Kevesen tudják, de a technológia folyamatos fejlődésével szinte minden anyagból létezik gyorskötésű megfelelő, amelyeket leggyakrabban rapid, vagy expressz jelzéssel látnak el. Aljzatkiegyenlítő, csemperagasztó, beton. Évről évre új burkolási segédeszközök és termékek jelennek meg, folyamatos a fejlődés. Száradási idejük rendkívül gyors, így a teljes felújítás akár napokkal gyorsítható még lakások esetében is.

Természetesen mindennek ára van, a gyorskötő anyagok drágábbak a normál társaiknál, de sok esetben mégis érdemes elgondolkoznunk alkalmazásukon.

A felújítás alatt álló ingatlanban lakunk

Megkeserítheti életünket, ha a felújítás alatt álló ingatlanban lakunk és minden felfordulással töltött nap számít. Arról nem is beszélve, hogy ez az állapot többnyire a munkafolyamatokat is hátráltatja.

Gyorskötő csemperagasztó folyosón történő burkoláshoz alkalmazása esetén esetleg este már át is tudunk menni az egyik szobából a másikba, ami pláne nem egy elhanyagolható szempont!

Ingatlan kiadása

Ha kiadási szándékkal újítjuk fel az ingatlant, akkor a korábbi kiadhatóság pedig még hasznot is hozhat. 

Jellemzően a teljes felújítással kapcsolatos költségek nagyobb részét a burkolatok ára és a szakemberek, a burkoló munkadíjai teszik ki. A ragasztók, habarcsok, aljzatkiegyenlítők nem olcsók ugyan, de összességében kisebb részt képviselnek a keretből, így gyorskötő megfelelőjük alkalmazása nem feltétlen jár jelentős drágulással a teljes bekerülési költségeket tekintve.

Bátran kérjük ki szakemberek véleményét, hogy adott esetben mennyi időt lehetne spórolni egy munkafolyamaton és az mekkora extra költséget jelentene. Számoljunk utána, sok esetben bőven megéri!

 

Mit csinál egy burkoló?

Kik vesznek részt az építkezésen?

Az már a fenti cikkből is kiderül, hogy kik az építkezés szereplői, de ejtsünk pár szót részletesebben a burkolókról, avagy mit csinál egy burkoló?

A hidegburkoló

A hidegburkoló szakember felelős a falak, padlók és egyéb felületek leggyakrabban csempével, márvánnyal, mozaikkal történő burkolásáért. Ez azt jelenti, hogy az általa alkalmazott anyagok segítségével megszépíti és védi ezeket a felületeket.

A hidegburkoló munkája során először felméri a helyiséget, majd meghatározza a burkolandó felületek méretét és típusát. Ezután elkezdi a burkolat kiválasztását és a felületek előkészítését. A régi burkolatot eltávolítja, a felületet megtisztítja és szükség esetén kiigazítja. Ezután következik a burkolat lerakása, amely precizitást és tapasztalatot igényel.

A hidegburkoló nemcsak a padlók és falak burkolásában segít, hanem a fürdőszobák, konyhák és egyéb nedves helyiségek vízzáróvá tételében is. Ez különösen fontos, mivel a víz károsíthatja a falakat és a padlókat, és komoly problémákat okozhat.

Azonban a hidegburkoló munkája ennél sokkal többet jelent. Ő az, aki segít a tervezésben és az anyagok kiválasztásában. Tanácsot adhat a megfelelő színek, minták és stílusok kiválasztásában, hogy otthonunk igazán lenyűgöző legyen. Emellett a hidegburkoló olyan technikákat alkalmaz, amelyek segítségével a burkolatok tartósak és könnyen tisztíthatók maradnak.

A melegburkoló

A melegburkoló szakember felelős a padlók és egyéb felületek melegburkolatokkal történő burkolásáért, amely magában foglalja a parketta, laminált padló, szőnyegpadló és vinyl padló kivitelezését is.

A melegburkoló feladata az előkészítés is, a helyiség alapos megtisztítását és a felület előkészítését a burkolás előtt. Például a melegburkoló eltávolítja a régi burkolatot, kiegyenlíti a felületet és megbizonyosodik arról, hogy nincsenek repedések vagy egyéb problémák, amelyek befolyásolhatják a burkolat minőségét.

A melegburkoló nem csak a padlók elkészítésében, de a falak burkolásában is jeleskedik, ide sorolható a lambéria is. 

A melegburkoló feladata továbbá a hagyományos fa parketta csiszolása, felújítása. Munkája során olyan technikákat alkalmaz, hogy a melegburkolatok tartósak és komfortosak legyenek.

Mindig válasszunk megbízható szakembert, aki garanciát vállal a munkájára!

Kád beépítése - kád falazás

Íves kád falazása

Íves kád falazása lépésről lépésre itt elérhető

Gyakran találkozunk a gyári kád előlapokkal fürdőszoba felújítások során, de rendszeresen panaszkodnak is rájuk a megrendelők, hogy azok nem stabilak, elmozdulnak és sok esetben nem kívánt zörejeket is hallatnak. 

Érdemes a kádat úgy beépíteni, hogy az stabil legyen és nem utolsó sorban esztétikus, valamint harmonizáljon a komplett fürdőszobával. Valljuk be a gyári előlapok a legkevésbé érik el ezt a célt. 

A kád falazása igen elterjedt és nagyon szépen kivitelezhető, akár ytong téglákat használunk, akár egyéb építő elemből készítjük el az a kádunk stabilitására is kedvezően fog hatni. 

A kád stabilitása is kulcsfontosságú, hiszen napjainkban a különböző jellemzően megfizethető árkategóriában lévő vékony akril kádak önmagukban nem túl stabil szerkezetek. Az aljuk akár be is szakadhat egy rossz mozdulat, vagy nehezebb személy alatt. Nem egy esetben találkoztunk ezzel a problémával. Igaz a gyártók előírják, hogy a gyári lábakat szükséges használnunk a kádakhoz, de sok esetben egyszerűen használhatatlan a végeredmény. 

Kád beépítése

A kád beépítése során ytong téglákból készítettem alapzatot és ráöntöttem egy zsák belevert csemperagasztót, majd ebbe fektettem a kádat. Gondos vízszintezést követően lesúlyoztam és hagytam megkötni. Így lett abszolút stabil az egyébként olcsó gyenge szerkezetű akril kádunk. 

A magam száz kilójával nem volt mindegy, hogy imádkozva kell-e beszállni a kádba, vagy használata során többet ez a kérdés eszembe sem jut. Immár 8 éve szépen teszi a dolgát és ez nekem tökéletesen megfelelő visszajelzés. 

Természetesen elérhetőek megfelelő stabilitással rendelkező kádak is a piacon, amikhez rendben használható a gyári láb, de ez nekem felesleges árkülönbséget jelentett. Nagyon sokat vitt el az akkori felújítás és nem engedhettem meg magamnak a további extra terheket, főleg ha azok nem is indokoltak. 

A stabilan beépített kád falazása 

A legegyszerűbb ytong téglákkal megoldani, azok elég stabilak és könnyen lehet dolgozni velük, valamint árban is kedvezőek. Az egész nem kerül sokba. Szerelőhabbal gyorsan elkészül és megfelelő alapot ad a burkolatnak. Házilag is kivitelezhető, önmagához a falazáshoz nem kell sok szerszám, egy általános fűrésszel az ytong kedvünkre alakítható, de mivel ez nem is fog látszani a burkolat mögött nem a mérnöki vágások, inkább a stabilitása fontos. Vízmérték és ceruza persze elengedhetetlen. A falazat helyét pontosan kell beállítani, hogy a később rákerülő burkolat ne lógjon ki a kád peremének síkjából. 

kád burkolása innentől kezdve megegyezik a megszokottakkal. 

Amennyiben íves kádunk, vagy sarokkádunk van, úgy a linkelt íves kád falazása cikkünkben részletezzük a javasolt anyagokat, lépéseket. 

Burkolás árak - egy kis matek

Burkolás árak bejegyzésünket itt érheti el.

A legtöbbet feltett kérdés, amivel egy burkoló találkozik az egyértelműen a burkolás nm árak. Mennyibe kerül a csempézés? Csempézés árak

Nem könnyű megválaszolni, lehet még a burkoló sem tudja!?

Részletek a bejegyzésben, kérdések esetén pedig állok rendelkezésre!

süti beállítások módosítása